Még mielőtt megijednétek, hogy valami negatív következik, mindenkit megnyugtatok: a happy end-del semmi gond nincs, csak annyi, hogy egyszerűen nem létezik. Valójában ”happy” van, csak “end” nincs…
Mostanában elgondolkodtam, hogy miként lehetne egy olyan életszemléletet kialakítani, ami megkímél a sok agyalástól és a még több szenvedéstől, ami az agyalásból fakad. Mint sokszor máskor is, a fenti segítőimtől kértem tanácsot, és a következő érkezett:
Nincs happy end. Ne akarjak mindig minden pillanatban megjavítani valamit az életemen, mert az életem nem rossz. Itt a Földön mindenféle dolgok történnek velük, amiket mi címkézünk fel ennek vagy annak, és kategorizálunk jó vagy rossz dolognak. De valójában ez csak egy címke, miközben a valóság az, hogy minden egy tapasztalás, aminek oka és értelme is van (még ha ezt az adott pillanatban nem is látjuk).
Földi életünk során egyik tapasztalásból a másikba esünk, és alapvetően nem mindig tudjuk megmondani előre, hogy mi fog érni minket. Ám ha állandóan a happy end-et hajszoljuk, azt a tökéletes boldog pillanatot, akkor életünk nagy részéről lemaradunk. Vannak happy end pillanatok? Vannak! Mit kell csinálni velük? Átélni őket! Vannak rossz pillanatok, amiket legszívesebben nem éltünk volna át? Vannak! Mit kell csinálni velük? Átélni őket!
Ennyi, és aztán elengedni. Az élet megy tovább. Csak a jelen pillanat létezik, mindig csak az, ami most van, legyen az bármilyen. És egyfajta mély lelki békét (vagy legalábbis valami hasonlót) tud megtapasztalni az, aki ezt képes elfogadni.
Amikor agyalunk, akkor általában nem a mostban vagyunk. Vagy egy régi sztorin rágódunk, vagy egy jövőbeni, még meg nem történt dolgon merengünk. És lejátszuk a már megtörtént esetet százszor a fejünkben (és természetesen utólag mindig okosabbak vagyunk és frappánsabban válaszolunk), vagy már előre parázunk, hogy mi lesz, ha…és itt jöhetnek a “legrosszabb verziók”.
De ami megtörtént, azon már túl vagyunk. Nincs is itt. Vagyis teljesen kidobott energia újrajátszani. Ami pedig még meg sem történt, az még nincs itt, és megint csak fölös energia és idő aggódni rajta.
Csak a most van. És a most pillanatában tudom irányítani a gondolataimat. Most tudok úgy dönteni, hogy valamit elengedek.
Ha kimerültnek, szétszórtnak, folyton aggódónak érzitek magatokat, álljatok meg egy picit, és nézzétek meg: itt vagytok egyáltalán? És gyertek vissza a jelenbe. Tudatosan hozzátok vissza az energiátokat a mostba, érezzétek, ahogy a saját energiátok kitölti a testeteket, ahogy az érzékszerveitek kiélesednek, és hirtelen (jéééé) látjátok magatok körül a szobát, és meghalljátok, hogy a szomszéd épp füvet locsol…üdv a valóságban. ❤️
Marianna 🌺

