A szeretetnek is, mint minden másnak, sok szintje van. Szerethetünk valamit vagy valakit azért, mert szép. Szerethetünk valamit vagy valakit azért, mert hozzánk tartozik (mint például a szüleink). Szerethetünk valakit, mert jó szíve van. Szerethetünk valakit azért, mert együtt érzünk vele, és még sorolhatnám.

De a legmagasabb szintje a szeretetnek az, amikor azért szeretünk (valójában mindent és mindenkit), mert szeretni egyszerűen jó.

Amikor már megdolgoztad a belső blokkjaidat, amikor már nem az árnyoldalad irányít, amikor elengedted a sérelmeket, és megbocsátottál, akkor egyszercsak rájössz egy furcsa dologra: valójában azért éri meg szeretni és szeretetben élni, mert szeretni jó. Jó érzés. Jó érzés, ha szeretnek, és jó érzés, ha én szeretek. Ennyi.

És ha megtapasztalod ezt, akkor már nem akarsz ideges lenni vagy bosszankodni vagy gyűlölni, mert az nem jó. Nem jó érzés. Nem jó átélni. Valójában nem jó érzés haragudni. Nem a másiknak nem jó (néha neki se), hanem nekem nem jó.

Mennyivel kellemesebb érzés szeretni, nem?

És ha erre rájössz, akkor már egy dolog fog motiválni: szeretni és szeretetben lenni, egész egyszerűen, mert jó.

És ezért megéri feladni a haragod, a sérelmeket, a félelmeket. Mert ez annyira jó érzés.

Ez a legmagasabb szintű szeretet. A szeretet magáért a szeretetért.