A lélek szeretetre vágyik

Minden lélek esszenciája a szeretet, így amikor leszületik a földre, és a felejtés fátylai elfedik előle az igazságot, a lélek vágyakozni kezd, és keresni kezdi azt, amit elfelejtett.

Először kint keresi ezt az érzést. A szülőktől, a testvérektől, barátoktól, tanároktól, társaktól várja. És általában csalódik. Keresi a külvilágban, a pillanatnyi örömökben, a munkában, a vásárlásban, mások elismerésében, majd rájön, hogy ez sem az igazi.

És akkor elgondolkodik: vajon mit csinálok rosszul? És lehet, hogy még erősebben próbálkozik, hogy sikert érjen el, hogy mások elismeréssel nézzenek rá, hogy szeressék és ő is szeressen. De a hiány nem múlik el. Az a mérhetetlen vágy, ott belül csak pillanatokra csillapodik le, hogy aztán újra felüsse a fejét.

Mi hiányzik? Mit nem találok? És a válasz olyan egyszerű. Mégis néha olyan nehéz meglátni: önmagadat. A lélek önmagát szeretné élni, a lélek önmaga szeretne lenni, elismerve, létezése jogában sértetlenül. Csak azt felejti el, hogy ehhez nincs szükség külső megerősítésre vagy jóváhagyásra. Ez minden lélek elvehetetlen joga.

De hát ez a játék légyege, nem? Ez egy nagy utazás az önmagunkhoz való visszatalálásban. A kiteljesedés és felemelkedés nem valami elvont fogalmak, amiket csak a guruk érhetnek el. Valójában csak annyit jelent, hogy rájössz: önmagadat kerested odakint. És a sok illúzió eltakarta a valódit.

A lélek szeretetre vágyik. Nem a hollywoodi nagy sikersztorira (bár nem kizáró ok), hanem a belső szeretetre. A mindennapi dolgok szintjén. És ez olyan egyszerű, és mégis olyan nehéz szembenézni vele. Főleg, ha eddig kint kerested a megoldásokat. De néha akkor is, ha régóta kutatod a belsődet, de pont erre a legegyszerűbb dologra nem akarsz rálátni.

Sokszor, amikor valakivel lélekszinten ránézünk önmagára, maga az illető is megdöbben, hogy mennyire egyszerű dolgokra vágyik a lelke. Család, béke, örömteli együttlétek. Sokszor ez az életcél, nem a Nobel-díj.

Amikor szeretetben vagy, akkor békében vagy azzal, amit csinálsz és amilyen vagy. Ez a legegyszerűbb mérce. Békében vagy magaddal. Békében vagy még a félelmeiddel is. Mert ha nem futsz el előlük, a félelmeid útmutatók lesznek, nem lidércek. Amikor békében vagy magaddal, akkor tudod, mit miért csinálsz, és rendben vagy vele. Vannak céljaid, de azzal is rendben vagy, ami most van. Ez egy békességes állapot.

A szeretet egy belső állapot, ami kisugárzik a külvilágba. A lélek végtelenül szereti önmagát, és ezen keresztül mindenki mást is. Csak a földi illúzióban tudod elhinni, hogy nem vagy szerethető vagy hogy bármit is tenned kéne vagy valamilyennek lenned kell ahhoz, hogy szeressenek. Amikor ránézel a lelkedre, ez az illúzió lehullik. A lélek önmagára ismer. És ez csodálatosan felemelő érzés. Egy az istenivel, és mindenkiben megvan.

Eljött az ideje, hogy az illúziók lehulljanak. Egyre könnyebb a tisztán látás. Minden ezt segíti. Bízz benne, hogy van egy isteni terved, amit te magad írtál, és ami téged is a szeretet felé visz. Már ez segít rálátni arra, mi a legfontosabb: magadra.

Tudom, hogy nagy az útvesztő mostanság. Nagy a zaj és a sokadalom. Hirtelen mindenki fejlődik, megvilágosodik és tudatosodik. Ez nem baj. Ez jó. Ez a változás jele. De a változás mindig felforgat, ez így szokott lenni. Ám te döntöd el, hogy miben veszel részt, és miben nem.

A káosz helyett keresheted a békét is önmagadban és a környezetedben. Mert ami békét hoz, az vezet a szeretethez. Ez lehet egy iránytű. Megkérdezheted: most, ma, ebben a helyzetben mi hoz neked békét? És kövesd a belső hangot, ami mutatja az utat.

Szeretettel:

Marianna

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.