Sokszor olvasok olyan idézeteket, hogy a könnyebbik út sosem a jó, meg ne a könnyebbiket válaszd, hanem azt, ami a tiéd, stb.
Ezek mögött az idézetek mögött az az elképzelés áll, hogy ha valami elsőre nehezebbnek tűnik, de tudod, hogy az lenne a helyes, ne tántorodj el tőle csak azért, mert látszólag könnyebb (ám számodra megalkuvással járó) megoldások is léteznek. Ez nagyon rendben is van, csak egy dologra érdemes figyelned: tudat alatt ne ess át a ló túlsó oldalára.
Attól, hogy valami a te utad, vagy hogy a szívedet követed, még nem kell, hogy nehéz legyen. És nem mindig a könnyű megoldások a rosszak. Valójában ez egyáltalán nem ettől függ. Sőt, ha elkezded a szívedet követni, minden hihetetlen módon leegyszerűsödik, felgyorsul és könnyed lesz. Ha engeded. Na de hogyan is történik ez.
Először is, ami általában nehéznek tűnik, az a megszokottól való eltérés, a változás. Amikor eldöntöd, hogy a saját életed szeretnéd élni, elsőre egy rakás félelem tornyosul eléd. De ezek “csak” félelmek! Ezek csupán azt jelzik, hogy valami benned (nem a külvilágban, nem máshol, benned) még nincs feldolgozva, valami félelmet okoz.
Az útnak ez a része, amikor ránézünk a belső sérüléseinkre, félelmeinkre, mumusainkra, és elkezdjük feloldani, feldolgozni azokat, valóban időnként nehéz lehet. Nem feltétlen, de lehet. A leges legnehezebb talán rájuk nézni. És igen, lehet, hogy ilyenkor szükségünk van segítőkre is, mert egyedül nem megy, és ez teljesen rendben van. Szerencsére nem vagyunk egyedül! Sőt, ahogy szükségünk van valakire, az illető meg fog jelenni az életünkben.
Minden rajtad múlik. A valóságodat te teremted. Az univerzum nem érdem szerint osztogatja a jó vagy rossz dolgokat. Az univerzum nem ítélkezik. Valójában te vagy az, aki ítélkezik mások felett, és elsősorban saját magad felett. És itt a nagy titok! Hogy minden azon múlik, te mit hiszel el magadról. Hogy te hogyan bánsz saját magaddal. Hogy te milyen tudat alatti mintákat és hitrendszereket működtetsz! Te megengeded-e, hogy neked jó legyen.
Erre most lehet, hogy sokan rávágják, hogy persze, hogy megengedem! Az a vicc, hogy a legtöbbször ez nem így van. Nem azért, mert tudatosan nem akarnánk. Azért, mert a tudatalatti sokkal erősebb, és nem látható módon működik. Nagyon sokszor észre sem vesszük, hogy mi van bennünk valójában. Erre jó a világ és a többi ember. Ha sosincs elég pénzem, akkor bennem van valami, ami akadályozza a bőség megélését. Talán egy hitrendszer, hogy a mi családunk mindig is szegény volt, mert a szegénység tisztességes. Vagy egy trauma hatása, amikor a dédpapától elvették a földjeit. De nem a világ gonosz és igazságtalan, én hozom létre a saját valóságomat ezek által a programok által.
Nem azért mondják, hogy legyünk hálásak a nehézségekért, mert olyan hüjdejó megélni őket. Azért tudunk hálásak lenni nekik, mert tükörként megmutatják, amit egyébként sosem látnánk meg: hol van elakadásunk. És ha már látjuk, tudunk dolgozni vele! Feloldhatjuk, és felszabadulhatunk! Ezért tud az ember hálás lenni egy-egy nehéz helyzetért vagy akár egy embernek, aki korábban bántotta. Mert ezáltal kapunk lehetőséget egy jobb életre.
Ez komoly szemléletváltást igényel a “szar ez a világ” és “itt nincs igazság” felfogásból a “saját magam teremtem a valóságomat”-ig. Még inkább nehéz eleinte elfogadni, hogy ez kivétel nélkül minden helyzetre igaz. Nekem is volt olyan eset, aminél azt mondtam, kizárt dolog, hogy ezt én hoztam létre. Semmi közöm hozzá. Én nem ilyen vagyok! Na igen, de legbelül volt egy kicsi sérült gyermek, aki ilyen volt. Nem akartam ránézni, mert szégyelltem. De a helyzet megmutatta, hogy ott van, és amíg nincs meggyógyítva, addig rosszul fogom érezni magam bizonyos helyzetekben.
A jó hír, hogy a legnagyobb traumákat feldolgozva, kapcsolódva újra a valódi önmagunkhoz az út egyre könnyebb és könnyebb lesz. A leckéket sem muszáj szenvedve megélnünk. Kérhetjük, hogy a tapasztalásaink örömteliek legyenek. Igen, ez is egy tévhit. Nem kell szenvedve tanulni. Sajnos nagyon sokszor egy énrészünk szenvedni akar. Vagy csak ezt tanultuk. Vagy hozzuk karmikusan. Ezer oka lehet, miért a szenvedést választottuk – eddig. De tudd, hogy lehet másként.
És milyen, amikor a valódi utunkat járjuk? Hirtelen minden sokkal egyszerűbb lesz. Ha engeded, hogy az élet vezessen, akkor az olyan érzés, mintha ülnél a csónakban, amiről tudod, hogy csakis jó helyekre visz, de nem kell igazából evezned, csak hagyod, hogy vigyen magával, és várod a következő kalandot.
Ilyenkor figyeled a jeleket, hagyod, hogy lehetőségek nyíljanak meg előtted, amiket könnyedén el tudsz fogadni. Ha valamit szeretnél, az előbb-utóbb megjelenik az életedben, és ezt te tudod, ezért nem aggódsz. Azzal foglalkozol, amit szeretsz csinálni, ezért minden nap örömmel kelsz fel, és indulsz neki a világnak. Úgy alakítod az életedet, ahogyan neked jó, ahogyan neked kényelmes, és nem úgy, ahogy magaddal azt más elvárja tőled.
Nyilván mivel a földön vagyunk, nem mondom, hogy minden rózsaszín és cukormázas. Valójában nem erről van szó. Vannak jobb és rosszabb napjaid, feljönnek megoldandó feladatok vagy érzések, néha tévedsz és néha elfáradsz. Mégis valahogy érzed, hogy jó helyen vagy. És hogy az életed pont arra halad, amerre szeretnéd. Van egy alap jó érzés, amely egy bizalom és öröm keveréke. Elégedett vagy saját és az életeddel. Belenézel a tükörbe, és azt gondolod: “Hm, bírom ezt a csajt (vagy pasit). Jó nekünk.”