Az atlantiszi idők előtt volt egy korszak, amelynek az energiáját mind a mai napig lehet érezni a Földön, és a tanítására nagyobb szükségünk van, mint valaha. Ez volt Lemúria, a Föld egyik nagy korszaka.

Ebben a korszakban a Földön még nem éltek emberek fizikai testben, hanem eterikus lények formájában jöhettünk ide. Ez azt is jelenti, hogy nem voltak a fizikai testhez köthető érzékszerveink, nem volt ego, nem volt karma és nem éreztünk fájdalmat vagy szenvedést sem.

A Föld egy paradicsomi állapotban létezett, zöldellő táj mindenütt, állatok és növények hatalmas variációban, miközben mindenhol a béke és szeretet uralkodott. Vagyis a Föld pont olyan volt, amilyen ma is lehetne, ha mi magunk is békében élnénk vele (valamint magunkkal és egymással).

Ha bármi baj történt, beteg lett egy növény vagy állat, a környezete, a hozzá fizikailag éppen legközelebb állók egyként kezdték el gyógyítani. Nem vártak másra, nem mutogattak egymásra, hanem egyként mellé álltak. Így valójában bárhol is keletkezett egyensúlytalanság, az azonnal meg is gyógyult, és nem volt esély, hogy nagyobb méreteket öltsön.

A lemúriaiak egységben léteztek, vagyis bár mindegyikük külön identitással rendelkezett, mégis egységben volt a többi lélekkel. Egyként mozogtak, egyként gondolkodtak, és egyként cselekedtek. Egy cél létezett: a legfőbb jó, amely mindenki számára a legjobb és legtökéletesebb. Ezzel az egységtudattal gondozták és gyógyították a Földet, mert beleszerettek ebbe a bolygóba, ebbe a csodálatos, zöldellő, élő világba.

Ugyanakkor a lemúriaiak egy hatalmas gyógyító energiát is képeztek, egy energiát, amelyet közvetlen a Forrásból hoztak le, majd átalakították, és létrehozták belőle az univerzum egyik legerősebb gyógyító energiáját, a lemúriai gyógyító fényt.

Ez az arany-fehér gyógyító fény a mai napig elérhető, vagy inkább úgy mondanám, újra elérhető a számunkra, de mivel ilyen hatalmas ereje van, mindig körültekintéssel és mindenképpen a legfőbb jó érdekében lehet alkalmazni. Mivel csoportos energiáról van szó, egyénileg nem is javasolt meghívni, csoportban lehet használni.

Mivel a lemúriaiak előre látták a Föld későbbi korszakait, és azt is, hogy ebben az időszakban az emberiség nehéz időket fog átélni, amíg az átmenet az új aranykor felé megtörténik, hihetetlen gyógyító energiájukat kristályokba zárták, amelyeket elhelyeztek a Föld különböző pontjain, a Ley-vonalak mentén, a hegyekben. Ezek a kristályok most napvilágra kerültek, és mivel saját tudatosságuk van, megtalálják gazdájukat. A lemúriai kristályok nemcsak hihetetlen energiákat képesek lehozni, de információk tárolására is szolgálnak. Ezekkel a kristályokkal meg lehet világítani a Földet, hogy a gyógyulása minél hamarabb bekövetkezzen.

És mi történt a lemúriaiakkal? Mikor a korszak véget ért, lehetőségük volt fizikai testet ölteni, és belépve a karma köreibe megtapasztalni a szabad akaratot. Sokan közülük Atlantiszban is éltek, és nagyon sokan most újra inkarnálódtak, hogy ezekben a hihetetlen időkben segítsék a Föld felemelkedését és gyógyítását.

Nekem hamarabb jelentek meg emlékeim Lemúriából, mint Atlantiszból, és a mai napig az egyik legcsodálatosabb kornak tartom. Amikor tudatosan elkezdtem olvasni róla, és emlékeket felhozni ebből a korból, sok mindent megértettem magammal kapcsolatban, amit addig nem tudtam hova tenni, mivel más embereken nem ugyanezt láttam.

A lemúriaiak szerelmesek a Földbe. Nekem a legcsodálatosabb dolog az, ha tavasszal megfoghatom az illatos, nedves földet a kezembe, és teljes tüdővel beszívhatom a tavasz illatát. Órákat képes vagyok elüldögélni egy csendes réten vagy a tenger hullámait szemlélve anélkül, hogy egy pillanatig unatkoznék. A hajnali fényektől repes a szívem. Az erdő számomra templom. A madarak énekéért képes vagyok hajnali ötkor felkelni, csak hogy egy kicsit hallgassam. A méhek táncát csodálattal nézem.

Erős csoport tudatom volt (megtanultam ezt máshogy kezelni, mert így nehéz volt együttműködni olyanokkal, akiknek ez nincs meg). Ha valamiről beszélünk, mindig az az első gondolatom, hogy melyik megoldás lehetne jó mindenkinek. Nem nekem, nem a másiknak, mindenkinek. Mindig azt keresem, amikor az 1+1 több, mint 2. Bármit teszek, előtte megnézem, hogy az nem zavaró-e másnak. Ha sorban állok, igyekszem helyet hagyni másoknak, hogy áthaladhassanak, vagy ha zenét hallgatok, soha nem olyan hangos, hogy más hallja. Ezek nem tudatos dolgok, egyszerűen így működöm.  

Végtelenül tisztelem és szeretem a természetet. Soha nem jutna eszembe szemetelni vagy bármi olyat tenni, ami árt a környezetnek. Persze életmódunkból kifolyólag így is sok mindent tettem, és még teszek is, ami indirekt módon árt, ezeket fokozatosan próbálom környezetbarát alternatívára cserélni. De nem tudok kivágni egy fát csak azért, mert rossz helyen van. Ki vagyok én ehhez, hogy ezt tegyem? Egyébként se bírom, ha egy fát kivágnak. Hallom a kiáltását. Szörnyű. Szerintem, ha az is hallaná, aki ezt teszi, soha többé nem nyúlna egy fához sem.

Az állatok csodálatos lelkek, akik hozzánk hasonlóan tapasztalni érkeztek a Földre. Ezért igyekszem velük így is bánni: tisztelettel és szeretettel. Tudom, hogy sok mindenre nincs ráhatásom, de amire van, azt igyekszem megtenni. Hatalmas köszönettel tartozom azoknak az állatoknak, akik úgy döntöttek, hogy velünk élnek. Bearanyozzák a napjainkat.

Ezek azok a dolgok, amelyeket Lemúriából hoztam, és amelyek erősen bennem élnek. Gyerekként nem értettem mások viselkedését, és azt hittem, valami baj van velem. Ha bántottak, nyitott céltáblának éreztem magam, és képtelen voltam szándékosan, direktbe visszabántani. Ezt egyébként más, Lemúriából származó lélek is mesélte már.

És honnan tudod, hogy te is éltél Lemúriában? Ha az alábbi állítások igazak rád, akkor nagy eséllyel így volt:

– Szereted és csodálod a természetet.

– Szereted az állatokat.

– Imádod a növényeket, kerted is van, mert nem tudsz kert nélkül élni vagy legalább egy balkonod, ami telis-tele van virággal.

– Mindig a legjobb megoldást keresed, amivel mindenki boldog.

– Ha teszel valamit, odafigyelsz, hogy ezzel ne árts másoknak.

Ha van kedved, írd meg kommentben, hogy milyen érzéseket keltettek benned a fenti sorok. Te éltél Lemúriában? Ha igen, biztos, hogy megérintett ez az írás.

Akárhogy is, hiszek benne, hogy egyszer, és nem is olyan sokára, újra átélhetjük azt a paradicsomi állapotot, amelyben akkor éltünk, és újra a szeretet és az egység érzése fog uralkodni ezen a Földön.